|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 67 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-67 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Roth András Lajos 2015. január 18.Példaértékű tevékenységet díjaztakTelt ház előtt adták át vasárnap este az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjakat, immár tizenegyedik alkalommal. Korábban az ünnepség a magyar kultúra napja alkalmából megszervezett rendezvénysorozat zárómozzanata volt, idén a gálaestet az első napon tartották. Az elmúlt években a magyar kultúra napja alkalmából megszervezett kulturális seregszemlén tizenkét szervezetnek és önkormányzatnak, valamint közel negyven személynek ítélték oda a rangos díjat. Olyan személyeket ismertek el, akik a közművelődés terén fejtettek ki értékes tevékenységet, a kultúrát gyarapították és népszerűsítették, példaként állítva őket és munkájukat a közösség elé. A vasárnapi gálaestet az udvarhelyszéki egyesített fúvószenekar koncertje tette különlegessé. A profi és amatőr művészekből álló zenekart Gergely János, Bán László és György Sándor vezényelte, valamint Molnár Andor és Nagy Levente vendégkarmesterek. A színvonalas műsort tapsviharral fogadta a közönség. Az ünnepségen jelen volt több olyan személy, aki korábban részesült Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjban, de intézményvezetők és politikusok is. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere beszédében köszöntötte mindazokat, akik tevékenységükkel hozzájárultak Udvarhelyszék kulturális életéhez, valamint az értékmentéshez és ezek továbbításához. „Sok-sok lelkes és tehetséges emberrel könnyebb várost vezetni” – fogalmazott. Értékmentés-díjban részesült a Tamási Áron Gimnázium keretében működő Gereben Néptáncegyüttes – Ozsváth Imola csoportvezető tanár, valamint Boros Hilda és Boros Béla táncoktatók Bunta Leventétől vették át a kitüntetést. A néptáncegyüttes története 1991-ben kezdődött, azóta célja táncszerető embereket faragni a fiatalokból. Idén a Közösségért-díjjal az Alla Breve Vegyeskart tüntették ki. A díjat a kórus nevében Kovács László alapító és karnagy vette át, aki több mint húsz éve vezeti a vegyeskart. Értékközvetítés-díjjal idén nem egy személyt, hanem egy intézményt ismertek el, a kitüntetést tudomány- és kultúranépszerűsítő tevékenységével a székelykeresztúri Molnár István Múzeum érdemelte ki. Az intézmény nevében Sándor-Zsigmond Ibolya muzeológus vette át a díjat, aki elmondta, a múzeum nemcsak udvarhelyszéki, hanem Erdély különböző részeiről származó értékeket és kincseket őriz. Értékteremtés-díjjal ismerték el Róth András Lajos pedagógus-könyvtárost, aki immár több évtizede a közösség és a tudomány szolgálatában áll. A szerteágazó munkásságú Róth András Lajos Kézdivásárhelyen született, 1978-ban költözött a székely anyavárosba. Pedagógusként, majd a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár vezetőjeként tevékenykedett. Veres Réka Székelyhon.ro 2015. július 9.Könyvet mutatnak be két fontos székelyföldi intézményrőlJúlius 13-án, hétfőn délután 6 órától a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában mutatják be Dani Erzsébet: SZÉKELYFÖLDI INTÉZMÉNYI SORS - két meghatározó kulturális közgyűjtemény történetének tükrében című könyvét. A kötetet bemutatja, a szerzővel beszélget: Róth András Lajos történész/könyvtárőr. A kiadvány két nagy múltú, emblematikus intézmény története révén mutatja meg a székelyföldi kisebbségi kultúra sorsát. A két intézmény közül az egyik a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a másik a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tudományos könyvtára. A Tudományos Könyvtár esetében a szerző többek között Jakó Zsigmond kutatásaira támaszkodva a Református Kollégium és a könyvtár egybefonódó történetét vizsgálja. Külön hangsúlyt kap a műben a gyűjtemény elhelyezésének a története, az ehhez kapcsolódó kálvária ismertetése. A feldolgozás módszerét tekintve a szerző következetesen az anyag által kínált tanulságokból vonta le következtetéseit. Műve részletesen adatoló jellegű, ezért további kutatások alapjául is szolgálhat. Tudományos szempontból igényt tarthat a könyvtártörténeti, erdélyi intézménytörténeti, általános könyvtártudományi, gyűjteménytörténeti, és a kisebbségtörténeti kutatók figyelmére. De haszonnal forgathatja mindenki, akinek érdeklődése a két intézmény sorsa és Erdély magyar kultúrtörténete felé fordul. A kötet a bemutató alkalmával megvásárolható. maszol.ro 2015. augusztus 29.Szárnynövesztő útkeresésekAz idei második Erdélyi Toll ajándéka A vázában őrzött júniusi, júliusi virágok alig egy hétig örvendeztettek meg szépségükkel az idei kánikulában. Az íróasztalomon hetek óta várakozó halványpiros "vendég" azonban végigkísérte a színek, szirmok vonulását, cseréjét, és most, nyár végére úgy simult a kezembe, mint a pillanatnyi varázslatok elillanásáért kárpótoló ajándék. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll hetedik évfolyamának második számáról van szó, amely tartalmi, műfaji sokszínűségével a korábbi számokhoz hasonlóan ragadott magával, és röpített végig tereken és korokon. Rögtön a legelején, az Írók a szülőföldről rovatban Nagy Pál szülőfaluja, Mezőkölpény világába engedett bepillantanom. Az irodalomtörténetnek szentelt részben Bertha Zoltán a bölcselő Wass Albertről szólva idézte körém a huszadik század negyvenes éveinek Erdélyét. "Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz magyarságom is" – hangzott fel újra az 1940-ből származó Wass Albert-i gondolat, hogy aztán a későbbi Hontalanság hitvallása is megérintsen: "Hontalan vagyok,/ de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet/ és maradok ez úton, míg csak élek/ töretlen hittel ember és magyar." A 125 éve született Makkai Sándor alakját Pomogáts Béla Reformok szolgálatában című írása idézi fel. A Székely Útkereső évtizedét körvonalazó Brauch Magda-tanulmány első részét az idei első Erdélyi Tollban ismerhette meg az olvasó, az adatokban gazdag, időbeli és műfaji szempontok szerint tagolt lapismertetés, műelemzés ebben a második számban folytatódik és zárul. Ezt követően újra a kilencvenes évek irodalmi, művelődési lapjának anyagából született antológia szippant magába. Elsőként Róth András Lajos szólít meg Útkeresőben című publicisztikájával, amely a rendszerváltás utáni székelyföldi, erdélyi lapszerkesztés ars poeticájának is tekinthető. "Az utat keressük, s nemcsak a nagyvilágban – minden látszat ellenére –, hanem főleg itthon. Megmaradásunk útjait keressük, s ez nem lehetséges önfelmérésünk, önmegmérettetésünk nélkül. (…) Újból csak Ravasz Lászlót idézem, aki az erdélyi életszabályról így vélekedik: "Ha egyszer politikai és katonai hatalommal egy kis nemzet naggyá nem teheti önmagát, világos dolog, hogy belső kérdéseinek megoldására is ez a szabály: nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által..." (1992). Az antológia prózai anyagából itt találjuk Makkai Sándor A született nagyság. Bevezető sorok egy Bethlen Gábor- tanulmányhoz című írását, Nyirő József A vén cigány című elbeszélését, Tamási Áron Szülőföldem című regényének részletét (Beszédes út hazafelé), Kozma Mária Makkai Sándorra emlékezve, Nagy Olga Gyűjtsünk népi elbeszéléseket!, Benkő András Szabó András születésének 120. évfordulóján című írását. A líra Petőfi Sándor (A székelyek), Benedek Elek (Becsüld a népet!), Reményik Sándor (A legszebb szó), Bartalis János (Anyaföld), Beke Sándor (Erdélyi homály), Nagy Gáspár (Utazás. (I.), Csiki László (A monológ), Jancsik Pál (Török rab Hunyad várában) hangján szól. Az átlépés a két évtizeddel ezelőtti udvarhelyi lap világából a mostaniéba ezúttal is szinte észrevétlenül történik, mintegy újabb bizonyítékaként a lapszerkesztési elvek szilárdságának, az igények, szemléletmódok rendíthetetlenségének. A jól ismert rovatok terében találjuk magunkat, Anyanyelvünk épségéért Fülöp Lajos Bajzáról és a reformkori nyelvről szóló értekezését és Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányának folytatását olvashatjuk, az Életműveknél Kozma László Juhász Gyula költői világába kalauzol tovább, élő néphagyományainkról Szőcs Katalin Fokos című írásának soron következő részében, illetve Kiss Irén A mágusokról című előadásának összefoglalójában oszt meg érdekes tudnivalókat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán világának prózában is élő, sajátos színei villannak újra elénk, a Hit és üzenet ezúttal többek között Fülöp Lajos versében ölt testet. Az Erdélyi Toll folyamatosan leszáll a múlt sokszor láthatatlanságba süllyedt értékeiért, olvasói elé tárja az elfeledett kincseket, ugyanakkor egy pillanatra sem szakad el a jelentől. Ezt bizonyítja a Könyveink világa rovat kínálta újdonság, a Morfondír.ro internetes hetilap székelyföldi könyvkiadókról készült összeállításának közzététele. Ez az a pillanat, amikor hagyomány és modernitás a minőség jegyében találkozik. Az idei második lapszámból természetesen a Múzsa és lant, illetve a gyermekrovat sem maradt ki, a legkisebb Toll-forgatókat többek között egy igazi irodalmi csemege, Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregényének első része várja. Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 9.Új LustraA Székelyudvarhelyi múzeum új székhelye, a Haberstumpf-villa gazdag tevékenységgel és színvonalas programokkal való megtöltésére tett ígéretével indítja a Lustra harmadik évfolyamát a múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán. A folyóiratot ismét változatos tartalom jellemzi: Salló Szilárd, az Udvarhelyi Forrásközpont néprajzosa az énlaki juhászat 20–21. századi változásairól közli újabb kutatási eredményeit, Mihály János történész 16–17. századi Székelyföldi tánctörténeti adalékokat ad közzé, Bicsok Zoltán levéltáros folytatja a Csíkszeredai levéltár fondjait ismertető sorozatát, ez alkalommal a csíksomlyói-Csíkszeredai római katolikus gimnázium iratait ismertetve. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek az 1916. évi román megszállás dokumentumaiból közölnek, Veres Péter muzeológus Sikó Miklós iklándi-vadadi Filep Lászlóról készült rajzát hozza közelebb az olvasókhoz. Tóth Boglárka, Sófalvi András, Botár István és Grynaeus András folytatják az udvarhelyszéki templomtornyok dendrokronológiai keltezéséről 2015-ben indított cikküket, Nyárádi Zsolt régész-történész Székelyudvarhely régi piacteréről közöl nem csak ásatási eredményeket. Két kötet is bemutatásra kerül: Róth András Lajos könyvtáros-történész a Székelyföldi jelképkutatás újabb kötetét, a Székely jelképek pecséten, címerben című 2015-ben megjelent tanulmánykötetet, Bernád Rita, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár főlevéltárosa Bicsok Zoltán Koronák, hat tyúk, liliomok – Crini, coroane, lebede című kétnyelvű kötetét ismerteti. A folyóiratban rövid felvezető és részlet található a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum közös kiadásában 2016-ban megjelent Székelyföld története háromkötetes monográfia bevezetőjéből. Külön figyelmet érdemel Reisz T. Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára címzetes igazgatójának írása Székelyudvarhely címeréről a Magyar Nemzeti Levéltár Budapesti palotájában. A cikkeket forrásértékkel bíró illusztrációk kísérik. A kiváló nyomdai kivitelezésben megjelenő, 64 oldalas folyóirat harmadik évfolyamának kiadási költségeit a Bethlen Gábor Alap támogatja. Élő Székelyföld Munkacsoport eloszekelyfold.wordpress.com 2017. május 5.Lövéte ma, képekbenTavaly tavasszal Lövétén és környékén készültek azok a fotók, amelyekből kiállítás nyílik holnap Székelyudvarhelyen, a Hagyományőrzési Forrásközpontban. Akkor volt a 33-dik alkalom, amikor néhány fotós Orbán Balázs szemével figyelte és örökítette meg a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községének mindennapjait. Lövétei hétköznapok címmel fotókiállítás nyílik Székelyudvarhelyen. A megyei önkormányzat és a Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében az Orbán Balázs nyomdokán Lövéte községben elnevezésű 2016-os dokumentációs fotótábor válogatott anyagát mutatja be a tárlat. A megnyitó holnap 17 órakor kezdődik a Forrásközpont kiállítótermében, Róth András Lajos könyvtárőr mond beszédet, és népdal-összeállítással lépnek fel a lövétei iskolások. A kiállítás anyaga Lövéte és környékének hétköznapjaiba nyújt betekintést. Az évente más-más tájegységen szervezett fotótáborok elsődleges célja a még meglévő, múltat idéző építmények, tárgyak, motívumok, mesterségek, élethelyzetek, a változó és tünékeny emberi arcok, tájak megörökítése. A 33. fotótáborban Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Egyed József (Lövéte), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Szabó Béla (Öttevény – Magyarország), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), és Vitos Hajnal (Csíksomlyó) vett részt, és „hagyományukhoz híven átfésülték a falut” tavaly tavasszal, 2016. április 22–29. között, miközben vizuális értékmentést végeztek, mivel a megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeik segítségével rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem. Lövéte az egykori Udvarhely vármegye egyik legszínesebb természeti és néprajzi kistájának, a Homoródmentének, ezen belül pedig a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községe. A föld megmunkálása mellett a helybéliek számára az állattartásból származó jövedelem és az erdőgazdálkodás, a vasbányászat, bizonyos időszakokban pedig a mészégetés, szekeresség és a sóbányászat nyújtott alapot a megélhetéshez. A foglalkozás terén két évtizede még a vasipar és a bányaipar volt a meghatározó, ugyanis a férfiak többsége a szentkeresztbányai vasüzembe és a hargitafürdői kaolinbányába járt dolgozni. 1990 után általánossá vált a Magyarországon való munkavállalás – foglalja össze a település történetét a Forrásközpont közleménye. Lövéte és környéke az év bármely szakában kiválóan alkalmas turizmusra, minden évszaknak megvan itt a maga varázsa és szépsége. Nemcsak a táj lenyűgöző szépsége, sajátos klímája, az üdülésre alkalmas helyek, a nádasszéki gyógyfürdő, a község sajátos népi építészete vagy a több mint 15 borvízforrás lehet vonzó, hanem az a hagyományos vendégszeretet is, amely a község székely-magyar lakosságát határainkon kívül is ismertté tette. A holnap megnyíló, a község mindennapjait, épületeit, a mesterségeket, tájat, embereket bemutató tárlat egészen július 31-ig tekinthető meg Székelyudvarhelyen. Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. május 13.Lövétei hétköznapok2017. május 4-én nyílt meg a Lövétei hétköznapok című fényképkiállítás Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében. Az Orbán Balázs nyomdokán Lövéte községben című, tavalyi dokumentációs fotótábor válogatott anyagának az utóbbi intézmény biztosít helyszínt (Székelyudvarhely, 1918. December 1. utca 9. szám, 2. emelet), a tárlatot Róth András Lajos könyvtárőr (Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára, Székelyudvarhely) nyitotta meg, az eseményt népdal-összeállítással lövétei iskolások tették hangulatosabbá, emlékezetesebbé. A kiállítás anyaga Lövétének és környékének hétköznapjaiba nyújt betekintést, ad ízelítőt változatos életképeken és tájrészleteken keresztül. Az évente más-más tájegységen szervezett fotótáborok elsődleges célja a még meglévő, múltat idéző építmények, tárgyak, motívumok, mesterségek, élethelyzetek, a változó és tünékeny emberi arcok, tájak megörökítése. A mulandósággal számot vetve, a megőrizhetetlen megőrzésére tett kísérletként is felfoghatjuk ezeknek a képeknek a létrejöttét, megszületését. A fényképészek a folyton változó-haladó életből ellesték, kiválasztották az általuk rögzítésre érdemesnek ítélt pillanatokat, melyeket képekké alkottak. A kép dokumentatív funkcióján túl a mindenkori céljuk az, hogy esztétikusan örökítsék meg, adják vissza a látottakat: a népélet mindennapjait, az ember által alkotott és alakított környezetet. Mindemellett a tábor résztvevői fényképezőgépeik lencséivel, a kétajtójú jelent is pásztázva, annak nemcsak a múltba tor-kolló, hanem a jövőre nyíló ajtóin túlra is átkandikáltak. A 33. fotótáborban részt vevő fényképészek: Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Csíki Csaba (Csíkszentdomokos), Egyed József (Lövéte), Erős Zoltán (Gyergyószárhegy), Fekete Réka (Székelyudvarhely), Kerekes István (Kazincbarcika – Magyarország), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Szabó Béla (Öttevény – Magyarország), Tordai Ede (Marosvásárhely), Vinczefi László (Sepsiszentgyörgy), Vitos Hajnal (Csíksomlyó), „hagyományukhoz híven átfésülik a falut” és vizuális értékmentést végeznek, mivel a megörökítésre érdemes pillanatokat, a múló jelent fényképezőgépeik segítségével rögzítik, ugyanakkor nem maradhatnak ki a sorból a jelenkor ízlésvilágát, vívmányait reflektáló képek sem. Lövéte Hargita megye délnyugati részén terül el, és az egykori Udvarhely vármegye (1876. évi megyerendezés előtt Udvarhelyszék) egyik legszínesebb természeti és néprajzi kistájának, a Homoród mentének, ezen belül pedig a Kis-Homoród völgyének legnépesebb községe. Fekvése, „mely magas, sűrűn egymás mellé és egymás fölé épített házaival, különösen a távolból festőileg szép tájat alkot”, viszonylag kedvezőnek mondható. Alaprajzát tekintve a község halmaztelepülés. Vagyis belsőségei és házai rendszertelen összevisszaságban állnak, telkei és telektömbjei többnyire szabálytalan alakúak, utcái zegzugosak (kivételt képeznek az 1913. évi, valamint az 1970–72-es földcsuszamlások után épült falurészek, mint Pósfalu, Tófalva vagy Újnegyed). A telkek felaprózódása következtében, besűrűsödés útján vált halmazfaluvá. Jellegzetes emeletes kőházai régebb építészeti szempontból is érdekessé tették. Manapság egyre kevesebbet látni belőlük. A XIX. század elején még a rideg és félrideg állattartás dívott itt. Ökrök, tehenek, lovak, juhok, kecskék, disznók nagy számban legeltek a nyomáshatáron és a tágas füves havasi legelőkön. A teleltetés a havason gyűjtött szénával folyt. Ez új havasi szállások, tanyák építéséhez vezetett (Vargyas völgye, Kékvize, Gyepü pataka, Szerepreze, Gyékoskő, Cifrabükk, Vészmező stb.). Ezek rendszerint az irtásokon jöttek létre. Az irtásföldek az erdős, bokros területek kaszálókká való átalakítása során keletkeztek. A kezdetleges „nyári szállások” a későbbiekben, mivel a széna hazahordása túl költséges lett volna, s az állatok trágyájára a sovány füvű havasi kaszálókon is nagy szükség volt, állandóan lakottá váltak. Az állattartásból származó jövedelem mellett az erdőgazdálkodás (deszkametszés, zsindelykészítés, szénégetés, hamuzsírfőzés, fafaragás), a vasbányászat, bizonyos időszakokban pedig a mészégetés, szekeresség és a sóbányászat nyújtott alapot a megélhetéshez. Mindezek ellenére a legbiztosabb megélhetési alapnak, bármilyen szűkös is volt a jó szántóföld errefelé, a földet, a földműves munkát tartották évszázadokon át. A foglalkozás terén két évtizede még a vasipar és a bányaipar volt a meghatározó, ugyanis a férfiak többsége a szenkeresztbányai vasüzembe és a hargitafürdői kaolinbányába járt dolgozni. 1990 után általánossá vált a Magyarországon való munkavállalás. A község I–VIII. osztályos iskolája 1993-tól hivatalosan a Székely Mózes nevét viseli. A névadás nem volt véletlen, ugyanis az iskolaépületek a Lövétét egykoron birtokló Székely Mózes, az egyetlen székely származású fejedelem udvarházának „romjai” szomszédságában állnak (Udvarkert). Lövéte határa a megye turisztikai zónáinak szerves része. Nemcsak a táj lenyűgöző szépsége, sajátos klímája, az üdülésre alkalmas helyek, a nádasszéki gyógyfürdő, a község sajátos népi építészete vagy a több mint 15 borvízforrás vonzza ide a turistákat (a leghíresebbek Kirulyfürdő környékén törnek a felszínre), hanem az a hagyományos vendégszeretet is, amely a község székely-magyar lakosságát határainkon kívül is ismertté tette. Lövéte és környéke az év bármely szakában kiválóan alkalmas turizmusra, minden évszaknak megvan itt a maga varázsa és szépsége. Aki csak egyetlenegyszer is ellátogatott Lövétére, a Vargyas völgyébe (Székely-Szeltersz), vagy aki Sólyomkő sziklabércéről betekintett Tolvajos (Kéruly vize) haragoszöld völgyébe, az újra visszakívánkozik erre a vidékre. Az Orbán Balázs nevét viselő 33. dokumentarista fotótábor Lövéte község önkormányzatának, valamint Hargita Megye Tanácsának a támogatásával kerülhetett megszervezésre 2016. április 22–29. között. A képanyag 2017. július 31-ig tekinthető meg Székelyudvarhelyen, majd ezt követően Lövéte falu következik, ott kerülnek bemutatásra a fényképek. Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 20.Dr. Mátyus András: hangsúlyt fektettem az áldozatkészségreMonumentális munka jelent meg Udvarhelyszék egészségügyi történetéről, a nyugalmazott kórházigazgató két kötete napvilágot látott. Két igencsak vaskos kötetben, Az udvarhelyszéki gyógyászat története címmel jelent meg dr. Mátyus András nyugalmazott főorvos munkája – a kötetet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát Haza elnevezésű kiadója jelentette meg. A Művelődési Házban két hete mutatták be a könyvet a szerző, valamint a kórház munkaközössége és az NSKI vezetősége előtt. A székelyudvarhelyi kórház egykori igazgatója, fül-orr-gégész főorvosa nyugdíjba vonulása, 2000 ősze után kezdett részletesen foglalkozni a város és a környék egészségügyi történetével – kórházi archívumokban, levéltárakban kutatott évekig, rengeteg adatot összegyűjtött az itteni kórházak, gyógyszertárak, orvosi rendelők történetéről. Több mint tizenöt évet dolgozott rajta, tehát óriási kutatómunka gyümölcse a most megjelent két kötet. „Szükségességét, gazdagságát a jövő megmutatja. Megpróbáltam a gyógyászat termőföldjén ottfelejtett, elfelejtett, elhullatott aranykalászokat összegyűjteni, kis kévékbe összekötni. Megpróbáltam Udvarhelyszék gyógyító templomainak ajtajait kinyitni, szélesre kitárni, kicsi mécsessel megvilágítani, kivilágítani. Úgy érzem, hogy ez a könyv egy egészségügyi üzenet évtizedekre, de lehet, hogy évszázadokra" – mondta az ünnepélyes könyvbemutatón a 86 éves nyugalmazott főorvos. Otthonában beszélgetve dr. Mátyus András a részletekbe is beavatott. A nappali asztalán a kétkötetes mű, a tiszteletpéldányokat húsvét előtt kapta az idős orvos. Sok időt igényelt, egy évtizednél több, tizennégy év kellett, amíg összehoztam ezt az anyagot, mert sokfelé kellett járni leellenőrizni az adatokat – mondja Mátyus doktor. – Ami a szomorú, hogy leginkább Udvarhelyen és Csíkszeredában nem jutottam hozzá adatokhoz. Csíkban azt kérték a levéltárban, hogy mondjam meg a számát annak, amit keresek – azt nem tudtam megmondani. De így is kaptam néhány adatot, amit be tudtam építeni a könyvbe. Mennyire elégedett a megjelent könyvvel? Ezalatt a sok idő alatt egy kicsit bele is fáradtam, egyfajta patthelyzetből követtem a könyv kiadását. Már le is mondtam arról, hogy állandóan valakit keressek, hogy mi a helyzet a kiadással. A megjelenés előtt pár hónappal aztán bemutatták a borítót, húsvét előtt pedig örömmel vehettem kézbe a köteteket. Én kezdetben egy jóval kisebb anyagra gondoltam, de ahogy kezdtem mélyebben belelátni a dolgokba, kötelezőnek éreztem aprólékosan felkutatni és leírni. Sok olyan dolgot sikerült felkutatnom, amire nemigen számítottam – ilyen volt például az udvarhelyi kórház története. Úgy indultam neki, hogy nem tudtam, hogy hogyan fogom kibontani, de sikerült megoldani, nyomtatványokkal bizonyítani a kórház múltját. Az 1848-49-es szabadságharc után jöttek az osztrákok és kötelezővé tették egy kórház, a széki kórház létrehozását – ezt is sikerült egy írott jelentéssel dokumentálnom. Tehát osztrák „nyomásra" jött létre az udvarhelyszéki, Udvarhely megyei kórház pedig fennált egészen a rajonok megjelenéséig, de azután is, még ma is tartja megyei jellegét. A könyv milyen inspirációt adhat a mostani orvosoknak? Itt elakad a szavam, mert amennyire ismerem a kollégákat, kevés érdeklődés van ez irányban. A régiekben több volt. Például dr. Bódi András mindig mondogatta, hogy jó volna, ha valaki megírná Udvarhelyszék egészségügyi történetét. Én még kezdő orvos voltam akkor, de akkoriban sem akadt senki, aki nekifogott volna. Úgy fogtam neki, hogy láttam próbálkozást az itteni történészek részéről, de éreztem, hogy nem jó úton járnak. Egy jelenségből nem lehet történetet írni. Aztán amikor nyugdíjba jöttem, kezdtem ezeket a dolgokat apró részekre bontani, és belelovalltam magam a kórház történetének megírásába. Sok segítséget kaptam Zepeczener Jenő és Róth András Lajos történészektől. Nagyon értékes anyagot kaptam Fülöp Máriától, a vásárhelyi orvosi egyetem könyvtárosától, az nagyon jó dokumentáció volt. De kaptam adatot – főleg gyógyszerészeti szempontból – a Semmelweis Egyetem gyógyszerészeti könyvtárától. Tamás Kincső, az Országos Széchenyi Könyvtár részéről, míg Mátyus Kinga a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban segített sokat – kiderült, hogy ő is kibédi származású, de a többiek is nagyon szimpatizáltak velünk. Még Kibédi Mátyus István latin nyelvű disszertációját is elővették. Aztán így lassan összejött az anyag, kezdtem rendszerezni, a számítógépbe Péter Attila vitte be az adatokat. Én a keresztmetszetét láttam az egészségügynek, kivéve a régmúltat. 1957-ben idekerültem és akkor már találkoztam azokkal a kollégákkal, akik a háború előtt, alatt és után már orvosok voltak, így tudtam az anyagot hozzájuk kötni. Például dr. Csiszér Zoltán sebészorvosnak volt egy naplója, amit a lánya rendelkezésemre bocsátott. Csiszér főorvos volt Koreában is, a háborúban, az ötvenes évek elején ő volt a romániai orvoscsoportnak és az ottani román hadikórháznak a vezetője. Magyarláposról származott, 1945 áprilisában jött ide Kolozsvárról, itt volt öt évet, majd utána ment Koreába, ahol egy igazi riportot írt a háborúról, ez kéziratban maradt fenn. De az említett Bódi Andrásnak is voltak hasonló naplójegyzetei – ezekből is inspirálódtam. Nagyon sok rövid orvosportrét, életrajzot is közöl a könyvben. Azokra nagy hangsúlyt fektettem és próbáltam szültetésüktől elkezdve halálukig mindent megírni róluk. Erre kicsit büszke is vagyok, mert ilyen nem nagyon volt eddig még – minden egyes orvosportré egy-egy tudományos munka, hiszen még az első világháború előtti orvosokról is sikerült részletes életrajzokat írnom. Figyeltem az orvosra, a gyógyszerészre és az egészségügyi dolgozókra, ezek közül óriási hangsúlyt fektettem a magyar orvosi áldozatkészségre. Külön rész van a katonaorvosokról, akiknek óriási szerepük volt Udvarhelyszéken a kulturális életben is. A munka két nagy részre van osztva, az első Udvarhelyszék, a második a város egészségügyi történetét taglalja. Az első rész magába foglalja a szék összes kórházának, a baróti, székelykeresztúri és szentkeresztbányai kórházaknak a történetét – azért volt fontos, mert azt sem tudták, hogy mikor jöttek létre. Ezeket tisztáztam, a fejlődésüket is leírtam. A második teljesen Udvahelyről szól. A címet nem én adtam, hanem a szerkesztői, de jó címet adtak – én eredetileg az Ispotályoktól a modern kórházakig címet adtam volna. A bemutatóra szánt példányok elfogytak, a könyv egyelőre nem kapható a könyvesüzletekben, de a szerző tudomása szerint hamarosan érkeznek új példányok. KATONA ZOLTÁN / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
